Hírek : Csakhogy lássátok a bulvármagazinok sosem írnak igazat, ez a hír egy oltári nagy baromság és nem igaz! |
Csakhogy lássátok a bulvármagazinok sosem írnak igazat, ez a hír egy oltári nagy baromság és nem igaz!
Dyna 2005.12.31. 20:45
Búcsúkoncertet adott a Megasztár 2 tizenkét döntőse szombat este a B7-ben.
Csakhogy lássátok a bulvármagazinok sosem írnak igazat, ez a hír egy oltári nagy baromság és nem igaz!
Szolga József szerint bárkit leénekeltek volna a színpadról.
Szombaton este utoljára léptek színpadra együtt a Megasztár második szériájának döntősei. Fellépésükön ott volt a 3 jó néhány döntőse, többek között Póka Angéla, Puskás Péter, Rúzsa Magdolna, Széles Izabella és a vigaszágas Walkó Csaba, valamint Szolga József is.
Nem kétséges, hogy az új tehetségek hamarosan hatalmas rajongótábort mondhatnak magukénak, Puskás Pétert két autogramvadász kislány is hosszasan szóval tartotta, de láthatóan a többiek is máris népszerűségre tettek szert.
A bulin ott volt Caramel is, aki betegsége miatt eddig egyetlen közös koncerten sem tudott fellépni, tehát számára ez volt az első és egyben az utolsó alkalom.
Elsőként a már jól ismert „régi” Csillagdalt adták elő a srácok, amit a közönség is velük együtt énekelt. A Megasztár 3 döntősei közül többen is hangot adtak abbéli meggyőződésüknek, hogy az ő csapatuk az eddigi legerősebb.
„Milyen utolsó Megasztár -koncertről beszéltek?” – rikoltozták, amikor Bella Levente felkonferálta a műsort, „Még csak most kezdődik, mi vagyunk a megasztárok!” – kiabálták igencsak emelkedett hangulatban.
A vigaszágas Walkó szerényen elmondta, azt sem hitte volna, hogy a zsűritől kap még egy esélyt, ennek ellenére nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az elődök hangja itt-ott csúszkált a Csillagdalnál.
Sorstársa, Szolga József csatlakozott véleményéhez, és még keményebben fogalmazott.
– Kár, hogy mi nem léphetünk fel ma este! Jó a buli, de bármelyiküket leénekelnénk a színpadról – fogalmazott a vigaszágas fiú.
– Kíváncsian várom a produkciójukat. Azt hiszem, még fogalmuk sincs, mi vár rájuk, amikor majd öt nap alatt kell megtanulniuk hat számot, és élő adásban kell majd bizonyítaniuk – reagált József szavaira Tóth Gabi, 2005 női hangja.
Forrás: Színes Bulvár Lap
|